Lénárt Ferenc vagyok, az MPE Debreceni Belvárosi Gyülekezetének presbitere.
Polgári foglalkozásom: ügyintézőként tevékenykedem egy hivatalban.
Feleségem, Ágnes - gyógytornász. Dorka lányom jelenleg egy helyi általános iskola 6. osztályos tanulója.

1986 decemberében fogadtam a szívembe Jézus Krisztust, 1987-ben nyertem Szent Szellem keresztséget, majd két hónappal később Hajdúhadházon alámerítkeztem a bűneim bocsánatára.
Később presbiteri és tanítói szolgálatokra kaptam elhívást Istentől.
Általában a pásztor segítőjeként több gyülekezetben is szolgálhattam.

Jelenleg a Debrecen Belvárosi Gyülekezet presbitériumának tagjaként szolgálok. 2015-től imacsoport vezetésre is megbízatást kaptam.

Célom a gyülekezet szellemi és létszámbeli növekedésének, egységének elősegítése a Szent Szellem kenete, Isten vezetése alatt.

Ki van jelen?

Oldalainkat 14 vendég és 0 tag böngészi