Legfrissebb hireink és eseményeink

 
Mindennapi kenyerünk – Az Úr gondoskodik

A “Mi Atyánk” imádság legkedveltebb része talán a címben szereplő rész. Hiszen enni kell, nemde!? Persze az évszázadok során elég sok minden rárakódott erre a kijelentésre, és imáinkban sokszor a kenyér házra, autóra, telefonra, szép ruhára, utazásra és még ki tudja mire cserélődött. És mivel az Úr gondoskodik, mert megígérte, hogy ha Őt követjük, minden más megadatik nekünk, amire szükségünk van, így már természetes, hogy van kenyerünk, kérjünk hát nagyobbat.
Ebben a részben (Máté 6, 25-32) olvasunk ígértet arra, hogy lesz ennivalónk, lesz ruházatunk, de nem arra, hogy a legmenőbb telefonnal fogunk járkálni. Isten arra kér, hogy bízzuk rá magunkat, a szükségleteinket, ne aggódjunk.
További hatalmas buzdítást találunk az igében, ami nem csak anyagi életünkre vonatkozik, nem sok magyarázatra szorul, csak újabb megerősítést ad, hogy az életünk az Ő kezében van a legjobb helyen, Zsoltárok 37, 23-26: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé. Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.”
Csodálatosak az ígéretek, a bíztatások, de ne felejtkezünk meg arról, hogy a vetés és aratás törvénye anyagi területünkre is igaz. Kicsit visszább ugorva a Máté 6-ban, Jézus a hegyi beszédben tanított minket az adakozás (illetve imádkozás és böjtölés) fontosságáról és formájáról, ezt egészíti ki Pál:
"Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert 'a jókedvű adakozót szereti az Isten'. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre."2Kor 9,6-8

Az adakozás egyfajta próba. Kiderül, mennyire szereted a pénzt (amit amúgy a kegyelméből kaptál), mennyire bízol benne, és hogy végső soron mi is van az első helyen a szívedben. Nehezedre esik beadni a tizedet? Minden forint számít? De Uram, akkor nem jövök ki ebben a hónapban, ha még adok is – mondogatod? Rögtön belebuktál mindhárom próbába. Egyszer elbuktál azon, hogy a pénzhez ragaszkodtál, másszor azon, hogy nem bízol benne, hogy Isten eléggé teszi egész hónapra a pénzed, harmadszor ebből következik, hogy nem ő van a szívedben az első helyen. Nehéz ezt beismerni, ugye? Pedig törvényszerű.
Hiszem, hogy az Úr minden egyes adakozásra fordított forintot duplán, triplán megáld. Voltak idők, mikor én is elbuktam ezen a területen: nem adtam be a tizedet, „tartozok neked” cetliket gyártottam, és hasonlók. Az ördög nagyon tud munkálkodni és hitetni. Aztán az ember learatja a gyümölcsét a vetésének. Lázadtam is a tized ellen, hisz újszövetség van, nincs róla egy szó sem, csak annyi, hogy adakozni kell. De aztán az Úr elmagyarázta szolgálókon, életeken keresztül, hogy ez csak azt jelenti, hogy nem kevesebbet, hanem még többet adjunk, mint a tized, hogy legyünk erre is szabadok, de semmiképp ne sajnáljuk.
Lássunk még egy igét: Mk 12,42-44: "Egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: 'Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.”

Amint látod ebben az igében is, soha nem az összeg számít, hanem a szív. Az Úr nem garasoskodik, nem fogja forintra kiszámolni, hogy amit adakozásra fordítasz, az megvan-e a jövedelmed 10%-a, csak azt nézi, hogy mennyire odaszánt a szíved. Nem attól leszel „jó keresztény”, ha sok pénzt dobsz a perselybe, hanem attól, hogy „jó kedvvel” adakozol, hisz azt szereti az Úr is.
Nem csalatkoztam az Úrban, ígéreteiben, gondoskodásában, nem tett kenyérkéregetővé, sőt bőségesen megáldott. Lehet, hogy nem vagyok milliomos, de dicsőség Neki, hogy minden nap nyugodtan kelhetek fel, személyesen Ő „süti” a mindennapi kenyerem.

Varga Róbert

Misszió- Ne csak a testet, a lelket is lássuk el gyógyszerrel

Lassan két hét telt el életem egyik legmaradandóbb élménye óta. Az Amerikai Egyesült Államokból, azon belül Észak-Karolinából, egy tizenegy tagú orvosi csapattal, magyar tolmácsokkal és a Baptista Szeretetszolgálat néhány tagjával társulva vágtunk bele ebbe a missziós útba, hogy szolgáljuk az Urat, Krisztusban való testvéreinket és mindazokat, akik valamilyen formában egészségügyi ellátásra szorultak.

Isten egy nagyon sokatmondó Igeverssel bátorított és tanácsolt minket a hétre, hogy bárki, akivel a héten foglalkoznunk kell, annak Jézust adjuk.
"Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, bíztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez."(1 Thesszalonika 5:14)
A csapatot nagyon színes személyiségű emberek alkották, akik bár azelőtt sohasem találkoztak, Isten mégis egybefonta útjaikat egy közös cél érdekében, hogy segítsenek! Az amerikai csapatot - egy személy kivételével - házas párok tették ki. Nagyrészt orvosok, ápolónők és gyógyszerészek, akik ugyanannak a gyülekezetnek a tagjai, mindannyian Istent szeretők és még az életkoruk is majdnem azonos; a legtöbbjük már a hatvan évet is betöltötte.
Én és még hat személy, tolmácsként tevékenykedtünk a hét folyamán, de merőben több volt, mint csak fordítani, amit mondanak. Nem csak fizikailag kellett helytállnunk, de minden más feladatból is kivettünk a részünket; vagyis ott voltunk, ahol épp szükség volt ránk.

Románia különböző településein élő keresztény Roma közösségekbe mentünk el naponta, ahol az orvosi "rendelőket" felállítva - melyek a mi esetünkben sátrak voltak vagy épp gyülekezeti termek - vágtunk bele a betegek és gyengélkedők ellátásába. Legelőször minden személynek regisztrálnia kellett, melyet egy rutinvizsgálat követett, ahonnan a következő standhoz küldték őket, egy alaposabb kivizsgálás érdekében. A sort az utolsó stand zárta, ahol az orvosok által felírt gyógyszerüket kapták meg, a hozzátartozó utasításokkal együtt.
A stand ahol én segédkeztem, a gyógyszertár volt, de időm nagy része a gyerekkel való foglalkozással telt el. Naponta láttuk el őket színeznivalóval, lufikkal, kisebb ajándékokkal. Mindemellett játszottunk és dalokat énekeltünk velük az Úrról, az Úrnak.

Még most is bennem él és mosolyra késztet, az a szeretet, az a rajongásuk, amivel nem csak felém és az amerikai nő felé voltak, de a többiek felé is. Azok a kedves levelek, amiket írtak, vagy a virágok, amiket nekünk szedtek, vagy az, hogy mindig a közelünkbe akartak lenni és fogni a kezünk, kimutatva ezzel ragaszkodásukat, szeretetüket, mind az juttatja eszembe, hogy Jézushoz is ugyanígy kell viszonyulnunk. Hisz Jézus mondja, hogy kis gyermekekké kell válnunk, hogy Isten országának tagjai lehessünk!
"Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek Országába" (Máté 18:3)
Ahogy jártuk a falukat és közben igyekeztünk feladatunkat elvégezni, sokszor belénk hatolt az a gondolat, hogy néha talán többször vagyunk hálátlanok, mint azt gondolnánk. Nagyon megérintett mindannyiunkat az, hogy bár szinte mindenkinek szüksége volt az egészségügyi ellátásra és a gyógyszerre, olyan mértékben volt szükségük a lelki gyógyulására is, mert betegségeik mellett sokak depresszióval, sebekkel a szívükön éltek.

A hétvégén, gyülekezeti alkalmakra voltunk hivatalosak, de most abból a célból, hogy lelkeket mentsünk, megosztva bizonyságainkat és az Örömhírt. Itt leginkább amerikai testvéreink kaptak helyet, akik elmondták Krisztussal való találkozásukat, gyógyulásaikat, különböző missziós élményeiket. A dicsőítés tempós volt, vidám és érezhetően szívből jövő. Azt nem tudjuk, hogy kik, szívét érték el az elmondott szavak, dalok, de hisszük, hogy sokakban elkezdte a Szent Szellem a változást.
Ez az egy hét nem csak arról szólt, hogy jól érezzük magunkat, bár tény, hogy rengeteg nevetésben volt részünk és olyan embereket ismerhettem meg, akiktől példát vehetek a jövőben, ám mégis a célunk az volt, hogy bátorítsunk, felemeljünk és hogy ne csak a testet de, a lelket is lássuk el gyógyszerrel! Istené legyen a dicsőség, hogy a hét folyamán, több mint négyszázan részesülhettek mindezekben.

Vigh Vivien Csenge

Mindennapi csodák

Hallunk, olvasunk, látunk csodákat. A Bibliában, keresztény könyvekben, filmekben, videókban, világszerte mindenhol. Néha még a közvetlen környezetünkben is történnek csodák, ismerőseink körében, vagy családunkban. Történnek gyógyulások, szabadulások, életet megváltoztató megtérések, halottak támadnak fel, és olyan események is, amik alapjaiban rengetik meg akár a világot is.

Saját életem, egészségem is egy csoda, hisz csípőficammal születtem, egyik lábam rövidebb volt, mint a másik. A gyülekezet elöljárói imádkoztak értem, és teljesen meggyógyultam.

Nem lekicsinyelve ezeket, de én most nem ezekre szeretnék kitérni...

Vajon a szürke hétköznapokban, velünk is történnek csodák?! Igen, történnek!
A wikipedia szerint:
"A csoda olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek tapasztalataink és ismereteink fényében."

DE nagyon jól tudjuk, hogy Istennél minden lehetséges, nincsenek limitek kikötések, vagy kivételek.. MINDEN lehetséges!
"Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges"
(Máté 19:26)

Úgy gondolom, az "apró" csodák is éppúgy számítanak, mint a nagyok.
Óriási kegyelemben van részünk nap, mint nap, és főleg rajtunk múlik, hogyan éljük ezt meg. Vehetjük természetes dolognak azt, ami körbevesz minket, élhetünk úgy, hogy mindez magától értetődő.
De akkor lemaradunk az apró kis csodákról.

Vegyük csak a csodálatos természetet, ami körbevesz minket, amit Isten teremtett számunkra. Egy gyönyörű naplemente, a friss eső illata, egy aranysárga búzamező, egy szép csillagos este, és a végtelenségig sorolhatnám még....

Aztán vannak a szintén mindennapi(nak tűnő) történések, cselekedeteink, amik szintén Isten kegyelme által lehetségesek.
Minden reggel felkelhetünk, ehetünk, ihatunk, fedél van a fejünk felett. Szeretteink körében lehetünk, támogathatjuk, bátoríthatjuk, és legfőképp szerethetjük egymást. Biztosan mindenki tapasztalta már, hogy milyen jó érzés, ha csak szimplán kedves velünk valaki (akár ok nélkül), vagy ránk mosolyog, akit szeretünk, vagy mikor békességben és biztonságban érezzük magunkat. Nevethetünk, boldogok lehetünk, beszélgethetünk, hallgathatunk, közösségben lehetünk, sétálhatunk, elcsendesedhetünk, imádkozhatunk… és szintén sorolhatnám még.

Ha van időnk, és nem rohanunk, akkor észrevesszük, mennyi csoda van körülöttünk.
Néha jó megállni és szétnézni, értékelni mindazt, amire alig fordítunk figyelmet. Apró dolgok, mégis nagy súllyal bírnak. Isten csodálatos világot teremtett számunkra, tanuljuk meg értékelni.

A mindennapi csodák attól lesznek igazán csodák, hogy hiszünk bennük, és hiszünk Isten mérhetetlen, végtelen kegyelmében, amivel körbe vesz minket.

Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap.
Te hiszel a csodákban? Tényleg hiszel? Észreveszed őket?

Bordás-Szalontai Edit

Ki van jelen?

Oldalainkat 5 vendég és 0 tag böngészi